Hozzávalók:
1 kg zöld dió
50 dkg cukor
2-3 db egész fahéj
10 db szegfűszeg
2 db közepes alma
2 db citrom leve és
reszelt héja (narancs is jó hozzá)
2 teáskanálnyi vanília
aroma
Elkészítése:
A lekvárt júniusban
célszerű készíteni, amikor még átszúrható, puha a zöld dió belső héja, még nem
csontosodik. Időt kell szánni rá, mert az előkészületek legkevesebb 12 napot
vesznek igénybe.
Az alaposan megmosott
diószemeket megszurkáljuk vagy bevagdossuk, bő szájú, nagyobb üvegbe tesszük, és annyi
vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje.
A vizet minden nap leöntjük róla 12 napon
keresztül, és friss vízzel ismét felöntjük.
A dió színe közben
megváltozik, először megsárgul, megfakul, majd megfeketedik, ez természetes
velejárója. Az áztatás során kiázik a dióból a keserű íz.
Az áztatási idő, azaz a 12 nap elteltével
tiszta vízben feltesszük főzni a diót, míg megpuhul.
Ebbe a vízbe tettem a fahéjat (főzés után kidobandó), és
teatojásban került bele a szegfűszeg, így könnyebb volt utólag eltávolítani (bár az eredeti recept ezt nem
így írja).
Nálam egy órát főtt, mert közben mással is el voltam foglalva, de más leírások szerint kb. fél óra elég a főzéshez.
Miután a dió megpuhult, a vizet leszűrjük róla.
A diót botmixerrel pépesítjük, majd belekeverjük a citromlevet, a reszelt
citromhéjat, és a vaníliát.
Közben a vízzel és a
cukorral szirupot főzünk. A főzés vége felé a tisztított, feldarabolt almát
beledobjuk, és az alma teljes puhulásáig főzzük még.
Ekkor az almát mixerrel
pürésítjük a cukros lében, az egészet hozzáöntjük a diópéphez, és tovább főzzük,
gyakrabban kevergetve. Ha szükséges, még pépesítünk rajta a mixerrel.
Addig főzzük, míg sűrű,
egynemű masszát nem kapunk, kb. fél óra.
Üvegekbe töltjük, dupla
celofánnal lezárjuk őket, a celofánrétegek közé tesszük a tartósítószert, és 24
órára száraz dunsztba tesszük.
A tartósítás módja
részletesen ITT található.
Finom íze lett, frissen
elkészítve van egy kis kesernyés mellékíze, gondolom, miután összeérnek az
állás során az ízek, akkor ez is változni fog,- remélem legalábbis.
Sosem ettem még
diólekvárt, így azt sem tudom, van-e kesernyés aromája, vagy tényleg eltűnik
teljesen ez a jellegzetes dió-íz a 12 nap alatt.
Ha meg eltűnik, akkor
honnan tudjuk, hogy diólekvárt eszünk? :-)
Nekem nem volt időm 12
napig áztatni, csak hatot, mert elutaztam.
A diót ajándékba kaptuk,
egy részéből diópálinka készült, a maradékot sajnáltam kidobni,
megkockáztattam, hátha így is jó lesz a lekvár.
Találtam még egy régi, 100
éves receptet Kaldeneker oldalán, az érdekesség kedvéért ezt is közlöm:
A diót megszurkáljuk 2-3-helyen villával, utána berakjuk egy nagy befőttes üvegbe, és vízzel leöntjük.
9 napig áztatjuk, minden nap tiszta vizet teszünk rá, majd megfőzzük félpuhára és leszűrjük. Ismét megszurkáljuk fahéjjal és szegfűszeggel. 1:1 arányú szirupot készítünk, egy liter vízhez egy liter cukrot keverünk és felforraljuk. A diót szűrőbe tesszük, beledobjuk a forró szirupba, kétszer tottyanjon, majd sziruppal együtt eltesszük 2 nap pihenni.
3. nap megint tottyantunk rajta, ismét két napot pihentetni kell, majd megint tottyantunk rajta egyet. Üvegbe rakjuk és sziruppal leöntjük. Semmi tartósítószer nem kell rá és dunsztolni sem kell. Mennyei finomságú.”
Megjegyzés: a lekvár, mint ahogy a képen is látjuk, szinte fekete lesz.
A fazék is, amiben főzzük.
Próbáltam környezet-tudatosan suvickolni ecettel, nem sok sikerrel. Végül a hideg zsíroldó sitty-sutty egy-két szóból megoldotta a problémát, gyönyörűen rendbe tudtam szedni a fehér zománcozású fazekamat.
A fazék is, amiben főzzük.
Próbáltam környezet-tudatosan suvickolni ecettel, nem sok sikerrel. Végül a hideg zsíroldó sitty-sutty egy-két szóból megoldotta a problémát, gyönyörűen rendbe tudtam szedni a fehér zománcozású fazekamat.
