2012. november 5., hétfő

Szezámmagos paleo "kenyér"




Hozzávalók:

6 dkg őrölt lenmag
6 dkg őrölt szezámmag
5 dkg őrölt mandula
5 dkg mandulaliszt
2 dkg őrölt kókuszreszelék (eredetileg kókuszliszt)
1 csapott mokkáskanálnyi sütőpor
1 csapott mokkáskanálnyi só
1 csipetnyi őrölt kömény
2 tojás
3 evőkanál olaj
2 dl víz

Elkészítés:

A tojásokat habosra keverjük a vízzel és az olajjal, hozzáadjuk ez előzőleg egymással elkevert száraz adalékokat.

Sütőpapírral bélelt hosszúkás formába simítjuk a masszát, tetejét megszórjuk egész szemes szezámmal,- ez az, amit elfelejtettem…:-)

A masszát hagyjuk így kb. 15 percig pihenni, hogy az őrlemények jól megszívhassák magukat a nedvességgel.

Előmelegített 180°C-os sütőben sütjük ki kb. 1 óra alatt a kenyeret.  Tűpróbával ellenőrizhetjük a sütés vége felé!

Amikor láthatóan kisült, borítsuk ki a formából, és tegyük vissza kb. negyed órára a sütőbe, hogy kívülről is megpirulhasson, és ropogós héja legyen. Az enyém kissé megrepedt, de ennek szerintem semmi jelentősége nincsen.

Ez a recept Elmira Szezámmagos kenyere alapján készült, kis módosítással, ahogy az itthoni alapanyagok megengedték.

Nincsenek megjegyzések: