2011. április 17., vasárnap

Paleo "kenyér" tojásfehérjével



A recept a Palovital weblapjáról származik, BB receptje. Eredetileg szezámpehellyel és mandulaliszttel készült, én kicsit módosítottam az alapanyagokon, mivel nincs mandulalisztem.

Hozzávalók:

6 db tojásfehérje
4-5 evőkanál szezámpehely
2 evőkanál darált dió
2 evőkanál lenmagpehely
1 evőkanál darált kókuszreszelék
1 késhegynyi szódabikarbóna
só-ízlés szerint , kb.1/4 kávéskanálnyi

Elkészítés:

A tojások fehérjét kevés sóval habosra verjük. Nem kell kőkeményre, úgy, mint ahogy a piskótatésztához szokás felverni.
Óvatosan, hogy ne essen össze a hab, egyenletesen beleforgatva hozzáadjuk a többi összekevert száraz adalékot.

Sütőpapírral bélelt formába (pl. gyümölcskenyér forma) öntjük a masszát, és előmelegített kb. 170 °C – os sütőben kisütjük kb. 25 perc alatt.
Tűpróbával ellenőrizzük!



A tojásfehérjéhez összesen 8-10 evőkanálnyi "liszt" szükséges.
A szezámpehely akár el is hagyható.
Magok őrleményei lehetnek: kókuszliszt, mandulaliszt, dióliszt, szezámliszt, mákliszt (kiegészítőként), tökmagliszt (kiegészítőként), lenmagliszt (kiegészítőként), továbbá lehet akár önmagában gesztenyeliszt. Tetszés szerint variálható, kinek ízlése szerint.

Tetejét megszórtam zabpehellyel, ami szintén elmaradhat, a szigorúbb paleo diéta nem is nagyon támogatja.
Finom lett, laza tésztával, puhább, mint egy piskóta!

2011. április 12., kedd

Lenmagvas paleo „kenyér”



Hozzávalók:

1 bögre = 2.5 dl

½ bögre lenmagliszt (nálam lenmagpehely)
½ bögre lenmag
½ bögre zabpehelyliszt
½ bögre zabpehely (apró szemű)
½ bögre darált dió
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
1.5 dl víz (kb.)
4 tojás

Elkészítés:

A száraz összetevőket elkeverjük az egész tojásokkal, és annyi vizet adunk hozzá, hogy közepesen lágy massza legyen belőle.

Egy gyümölcskenyér formát sütőpapírral kibélelünk, a masszát belesimítjuk, és előmelegített 180 °C – os sütőben 25-30 perc alatt kisütjük. A formában hagyjuk kihűlni.
30x10 cm-es formában kb. 3.5 cm magas lett a kisült tészta.



A recept Paleoihlet oldaláról származik.

A diót nem írja a recept eredetileg, valószínűleg a sót sem. Korábban kézzel írtam ki a receptet, és a felsorolásban nincs só, vagy lefelejtettem, vagy nem.
Nekem így pont jóízű lett.
Vízből kb. fél bögrényit tettem, mivel nagyobbak voltak a tojások, és elég folyékonynak találtam a tészta masszáját.
Kicsit megrepedt sütéskor, de az nem számít.

Finom lett, leginkább magvas reform péksüteményre emlékeztet, ugyanúgy, mint a korábbi társa.
Lekvárral, vagy pástétomokhoz pl. reggelihez vagy hideg vacsorához nagyon illik.

2011. április 10., vasárnap

Mákos köleses sütemény



Hozzávalók:

1 csésze köles ( 1 csésze kb. 2.5 dl)
2.5 - 3 csésze víz
5 db szeletelt alma (itt reszelt)
1 db közepes reszelt sárgarépa
1 csésze darált mák (lehet egész szemes is)
1 csésze mazsola vagy 1 dl méz
ízlés szerint fahéj

Tetejére:

½ csésze zabpehely
½ csésze darabolt dió / vagy mandula, mogyoró

Elkészítés:

A tisztított, szeletelt almát a vízzel és a reszelt sárgarépával elturmixoljuk, ízesítjük mézzel és fahéjjal.
Nálam az alma reszelt, így csak elkevertem fakanállal. Ha igényel még folyadékot, adunk hozzá még vizet. Az enyém elég híg volt, így maradtam a 3 decinél.

A megmosott, lecsorgatott kölest egy kikent, közepes méretű (kb. 38x22) tepsibe simítjuk, megszórjuk egyenletesen a mákkal, majd mazsolával.

A recept úgy írja eredetileg, hogy vagy mazsolát vagy mézet használunk, én mindkettőt beletettem.

Az almás keveréket ráöntjük, tetejét megszórjuk egész szemes zabpehellyel és durvára darabolt dióval.

Előmelegített kb. 220 °C –os sütőben (hőlégkeverésesnél 200 °C ) 40 percig sütjük.

Melegen is fogyasztható kásaként, kihűlés után szeletelhető is, lekvárral, befőttel kínálhatjuk.
Lehet variálni is, pl. a vizet befőttlével helyettesíteni, a kölest rizzsel, mák nélkül kókuszreszelékkel, és másfajta gyümölcsökkel.
Ha nincs hozzá lekvár vagy befőtt, önmagában igényelne még egy kis édesítést, legalábbis az én ízlésem szerint.
Kb. 22 cm-es tortaformában is elkészíthető, jól szeletelhető.
Mivel nem turmixolva lett az alma, nekem réteges maradt a sütemény. Ellenkező esetben a sütés folyamán valószínűleg elegyedett volna a töltelék a kölessel.

A recept No Salty weboldalon található, Neasea leírása alapján készült kis változtatással.

2011. március 23., szerda

Muffin



Hozzávalók:

12 dkg tönkölyliszt
1 csapott teáskanál sütőpor
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál kakaópor
10 dkg nádcukor
1 csomag (10 gr) Bourbon vaníliás cukor
3 evőkanál zabpehely
5 dkg kókuszreszelék
1 bő maréknyi mazsola
1 dl növényi tej
2 tojás
12 dkg lágy vaj/margarin

Elkészítés:

Külön kikeverjük a száraz és a nedves adalékokat, majd összekeverjük őket.
Muffinsütőbe papírkosárkákat helyezünk, 3/4 részéig megtöltjük masszával.
A massza mennyisége 12 darabra elegendő.

Előmelegített 180 °C -os sütőben sütjük ki kb. 20 perc alatt. Tűpróbával ellenőrizhetjük.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni a muffinokat.

Tetejére kókuszreszelék került.

2011. március 17., csütörtök

Kenyér reggelire (paleo)



Ez egy nagyon finom és tápláló kenyér reggelire, bár kissé szokatlan számunkra, mivel nem ehhez a kényérféleséghez vagyunk hozzászokva a hagyományos értelemben.

Hozzávalók tekintetében a paleo étrendbe beilleszthető, mivel a zabot kis mértékben tolerálják, laktózmentes, nem tartalmaz élesztőt.Viszont ha a zab helyett útifű maghéjat használunk, akkor gluténmentes, és lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

Ideális reggelihez, önmagában is és pl. vajjal megkenve, laktató, egészséges.

Légmentesen fóliába csomagolva tároljuk, hűtőben akár 1 hétig friss marad állagát megtartva, fagyasztható is.


Hozzávalók:


0,5 evőkanál tört psyllium mag (útifű maghéj) vagy por - ebben az esetben gluténmentes

(vagy 2 - 3 evőkanál zabkorpa / korpa) + 3 evőkanál víz

10 dkg lenmag + 7 evőkanál víz

12 dkg tisztított napraforgómag

12 dkg mandula

6 dkg kókuszliszt

1 teáskanálnyi tengeri só

4 tojás

6 dkg szobahőmérsékletű puha vaj

Ízesíthető: fahéjjal


Elkészítés:


A lenmagot válogassuk át, keverjük el 7 evőkanál vízzel.

A zabkorpához adjunk 3 evőkanál vizet. (A víz mennyiség összesen 1 dl legyen az egész kenyérre számítva.)

Hagyjuk őket állni, míg a többi adalékot előkészítjük.

2-3 evőkanál egész napraforgómagot félreteszünk, a maradékot durvára vagdossuk.

A mandulát szintén durvára vágjuk, vagy daráljuk.

A tálban elkeverjük a napraforgót, a mandulát, és a kókuszlisztet, megsózzuk.

Hozzáadjuk a beáztatott lenmagot, a korpát és a tojásokat, elkeverjük, és a vajjal is jól eldolgozzuk.

Sűrű, ragadós masszát kapunk.

A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe halmozzuk, vizes kézzel kerekre formáljuk kb. 17 cm átmérő, és 6-7 cm magas formára. (Én egy kis tálat kifóliáztam, abba belenyomkodtam a masszát, majd kiborítottam, így szép szabályos formája lett.) Tetejére a félretett napraforgómagokat tapasztgatjuk.

Előmelegített 175 – 180 °C- os sütőben sütjük ki 45 – 60 perc alatt.

A kenyér térfogata nem fog semmit sem nőni, mivel nem tartalmaz élesztőt, sem más térfogatnövelő adalékot.

Rácsra téve hagyjuk kihűlni teljesen, és csak utána vágjuk fel, ha már kihűlt.

Mamajac leírása alapján, Anita receptje.



2011. március 16., szerda

Tejszínes köleskehely

Hozzávalók:

25 dkg köles
pici só
3 dl növényi tejszín
1/2 liter gabonatej
1-2 evőkanál méz
5 dkg mazsola
10 dkg csipkebogyólekvár
1 csomag Bourbon vaníliás cukor (10 gr)

Elkészítés:

Langyos vízbe beáztatjuk egy éjszakára a kölest.
Másnap meleg vízben jól átmossuk, azután háromszoros mennyiségű forró vízben puhára főzzük, picit megsózzuk.
Ha megfőtt, hagyjuk kihűlni.
Közben a növényi tejszínt habverővel kemény habbá verjük, hozzáadjuk a mézet, a vaníliát és a gabonatejet.
Ha a köles kihűlt, belekeverjük a masszába.
Amennyiben a köles még mindig valamennyire kemény lenne, előtte villával nyomkodjuk szét.
Üvegkelyhekbe töltjük, tetejére rácsorgatjuk a csipkebogyólekvárt, és megszórjuk mazsolával.

Forrás: 100 legjobb reformdesszert

2011. március 7., hétfő

Hamis piskóta krémes töltelékkel

Hozzávalók:

2,5 dl víz

5 evőkanál méz

5 dkg élesztő

2,5 dl olaj

10 dkg kókuszreszelék

1 citrom leve és reszelt héja

liszt, - amennyit felvesz

1 db vaníliarúd

Krém:

5 dl tej

5 dkg nádcukor (ízlés szerint)

5 dkg rizsliszt

2.5 dkg étkezési keményítő

1 csomag Bourbon vaníliás cukor (vagy vaníliarúd kikapart belseje)

½ citrom leve és reszelt héja

2-3 evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés:

A tésztához a vizet, a mézet és az élesztőt összekeverjük, hozzáadjuk az olajat, a citrom levét és a reszelt héját, a kókuszreszeléket és annyi lisztet, amennyit felvesz. Ízesítjük a vanília kikapart belsejével.

Összegyúrjuk, de ne legyen kemény a tészta. 15 percig hűvös helyen hagyjuk pihenni.

Miután megkelt, 1,5-2 ujjnyi vastagra nyújtjuk, kikent lisztezett közepes méretű formába helyezzük. Előmelegített, közepes lángú sütőben kisütjük.

Hagyjuk a tésztát kihűlni, majd megtöltjük.

A krém elkészítéséhez az étkezési keményítőt elkeverjük a liszttel, kevés langyos tejjel csomómentesre keverjük.

A maradék tejet a cukorral és a vaníliával felforraljuk, lassan öntjük a lisztes masszához, elkeverjük, majd kis lángon, állandó kavarással besűrítjük. Kókuszreszelékkel, citromlével és a héjával ízesítjük.

A krémet időnként megkeverve kihűtjük, majd megtöltjük vele a süteményt.

Természetesen másfajta krémmel is tetszőlegesen tölthető.