Dió lekvár (Zöld dió lekvár)

Hozzávalók:

1 kg zöld dió

50 dkg cukor

2-3 db egész fahéj

10 db szegfűszeg

2 db közepes alma

2 db citrom leve és reszelt héja (narancs is jó hozzá)

2 teáskanálnyi vanília aroma

Elkészítése:

A lekvárt júniusban célszerű készíteni, amikor még átszúrható, puha a zöld dió belső héja, még nem csontosodik. Időt kell szánni rá, mert az előkészületek legkevesebb 12 napot vesznek igénybe.

Az alaposan megmosott diószemeket megszurkáljuk vagy bevagdossuk, bő szájú, nagyobb üvegbe tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. 

A vizet minden nap leöntjük róla 12 napon keresztül, és friss vízzel ismét felöntjük.

A dió színe közben megváltozik, először megsárgul, megfakul, majd megfeketedik, ez természetes velejárója. Az áztatás során kiázik a dióból a keserű íz.

Az áztatási idő, azaz a 12 nap elteltével tiszta vízben feltesszük főzni a diót, míg megpuhul.

 Ebbe a vízbe tettem a fahéjat (főzés után kidobandó), és teatojásban került bele a szegfűszeg, így könnyebb volt utólag eltávolítani (bár az eredeti recept ezt nem így írja).

Nálam egy órát főtt, mert közben mással is el voltam foglalva, de más leírások szerint kb. fél óra elég a főzéshez.

Miután a dió megpuhult, a vizet leszűrjük róla.

A diót botmixerrel pépesítjük, majd belekeverjük a citromlevet, a reszelt citromhéjat, és a vaníliát.

Közben a vízzel és a cukorral szirupot főzünk. A főzés vége felé a tisztított, feldarabolt almát beledobjuk, és az alma teljes puhulásáig főzzük még.

Ekkor az almát mixerrel pürésítjük a cukros lében, az egészet hozzáöntjük a diópéphez, és tovább főzzük, gyakrabban kevergetve. Ha szükséges, még pépesítünk rajta a mixerrel.

Addig főzzük, míg sűrű, egynemű masszát nem kapunk, kb. fél óra.

Üvegekbe töltjük, dupla celofánnal lezárjuk őket, a celofánrétegek közé tesszük a tartósítószert, és 24 órára száraz dunsztba tesszük.

A tartósítás módja részletesen ITT található.

 Finom íze lett, frissen elkészítve van egy kis kesernyés mellékíze, gondolom, miután összeérnek az állás során az ízek, akkor ez is változni fog,- remélem legalábbis.

Sosem ettem még diólekvárt, így azt sem tudom, van-e kesernyés aromája, vagy tényleg eltűnik teljesen ez a jellegzetes dió-íz a 12 nap alatt.

Ha meg eltűnik, akkor honnan tudjuk, hogy diólekvárt eszünk? :-)

 

Nekem nem volt időm 12 napig áztatni, csak hatot, mert elutaztam.

A diót ajándékba kaptuk, egy részéből diópálinka készült, a maradékot sajnáltam kidobni, megkockáztattam, hátha így is jó lesz a lekvár.

 A receptet ITT és ITT  találtam, ezek alapján készült el a saját változat. 

  Találtam még egy régi, 100 éves receptet Kaldeneker oldalán, az érdekesség kedvéért ezt is  közlöm:

 

„Hozzávalók: 1 kg zöld dió, 3 db fahéj, 10-12 db szegfűszeg, 1 kg cukor.
A diót megszurkáljuk 2-3-helyen villával, utána berakjuk egy nagy befőttes üvegbe, és vízzel leöntjük.
9 napig áztatjuk, minden nap tiszta vizet teszünk rá, majd megfőzzük félpuhára és leszűrjük. Ismét megszurkáljuk fahéjjal és szegfűszeggel. 1:1 arányú szirupot készítünk, egy liter vízhez egy liter cukrot keverünk és felforraljuk. A diót szűrőbe tesszük, beledobjuk a forró szirupba, kétszer tottyanjon, majd sziruppal együtt eltesszük 2 nap pihenni.
3. nap megint tottyantunk rajta, ismét két napot pihentetni kell, majd megint tottyantunk rajta egyet. Üvegbe rakjuk és sziruppal leöntjük. Semmi tartósítószer nem kell rá és dunsztolni sem kell. Mennyei finomságú.”

Megjegyzés: a lekvár, mint ahogy a képen is látjuk, szinte fekete lesz. 
A fazék is, amiben főzzük.
Próbáltam környezet-tudatosan suvickolni ecettel, nem sok sikerrel. Végül a hideg zsíroldó sitty-sutty egy-két szóból megoldotta a problémát, gyönyörűen rendbe tudtam szedni a fehér zománcozású fazekamat.