Hozzávalók:
30 dkg fehér tönkölyliszt
15 dkg nádcukor
2 tojás sárgája
10 dkg vaj (kb.)
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 dl tejföl
1 csipetnyi só
½ citrom leve
Szóráshoz: 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
Rátét:
50 dkg túró
10 dkg vaj
12 dkg nádcukor
2 tojás
1 csomag Bourbon vaníliás cukor
½ citrom leve, és reszelt héja
75 dkg szilva
Tetejére:
4 tojás fehérje
20 dkg nádcukor
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk.
1 órát hűtőben pihentetjük, majd kikent, lisztezett, közepes méretű tepsibe fektetjük a kinyújtott tésztalapot, és zsemlemorzsával megszórjuk.
A túrót kikeverjük a vajjal, a cukrokkal, a tojások sárgáival, a citrom levével és reszelt héjával, végül beleforgatjuk a tojások fehérjének keményre vert habját is.
Jó sűrűn kirakjuk felezett szilvával, és előmelegített sütőben, 180 °C- on sütjük kb. 40 percig, míg szép piros lesz.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, és a tészta tetejére halmozzuk egyenletesen.
15 percre visszatesszük a sütőbe, hogy megpiruljon, majd miután teljesen kihűlt, szeletelve kínáljuk.
2009. július 28., kedd
2009. július 4., szombat
Tojást hamisítanak a kínaiak!
Hát akkor ezt tessék elolvasni, aki még eddig nem látta:
A kínaiak mindent hamisítanak, a tojást is!
További részletek itt.
Ehhez kommentárt sem fűzök!
A kínaiak mindent hamisítanak, a tojást is!
További részletek itt.
Ehhez kommentárt sem fűzök!
2009. július 2., csütörtök
Szedres - áfonyás krém
Hozzávalók:
50 dkg fekete áfonya
25 dkg szeder
10 dkg barna cukor
1.5 dl víz
1 vaníliarúd
1 citrom reszelt héja
3 dl kefir
Elkészítés:
A cukrot oldódásig kevergetve felfőzzük a vízben, az áfonya felét és a szedret hozzáadjuk, és még egyszer felforraljuk.
Szitán áttörjük, vagy összeturmixoljuk a gyümölcsöt.
Amikor kissé lehűl a püré, belekeverjük a félretett áfonyát, és négy kehelyben elosztjuk.
A kefirt ízesítjük a citromhéjjal, és a vanília kikapart belsejével, és a gyümölcspürére öntjük.
Lehűtve tálaljuk.

Címkék:
Receptek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)